2024.05.06. hétfõ
Napnyugta: 20:03

Az imádság

Az imádság szívünk feltárása Isten előtt, úgy mint egy jó barát előtt. Az imádságban hálát adunk Istennek jótéteményeiért, dicsérjük szeretetét, gyermeki egyszerűséggel tárjuk fel kéréseinket.

Az ima fontossága

Ahogyan a fizikai testünknek szüksége van levegővételre ahhoz, hogy oxigénhez jusson és a szervezetünk jól működjön, a lelkünknek ugyanolyan életbevágóan fontos az ima. Az ima a lélek lélegzetvétele. Ez a titka a lelkierőnek. Semmilyen más eszköz nem tudja helyettesíteni; megőrzi a lélek egészségét. Aki nem imádkozik, annak a lelke halott.

Mi az ima célja?

Hogy kapcsolatba kerüljünk Istennel, mennyei Atyánkkal, azzal, aki mindenkinél jobban szeret minket. Aki teremtett, saját ujjaival formált, megváltott és az életét adta érted és értem. Az ima közvetlen összeköttetésbe hozza a szívet az élet forrásával. Ha az imát elhanyagoljuk vagy csak alkalomszerűen imádkozunk, akkor elveszítjük kapcsolatunkat Istennel.

Mi a feltétele a helyes imádságnak?

Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert a ki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, a kik őt keresik. (Zsid 11:6)

Az Ige is imádkozásra bíztat :

Bízzatok ő benne mindenkor, ti népek; öntsétek ki előtte szíveteket; Isten a mi menedékünk (Zsolt 62:9)

Szükségemben segítségül hívám az Urat, meghallgatott és tágas térre tett engem az Úr. (Zsolt 118:5)

Közel van az Úr minden őt hívóhoz; mindenkihez, a ki hűséggel hívja őt. (Zsolt 145:18)

A reménységben örvendezők; a háborúságban tűrők; a könyörgésben állhatatosak; (Roma 12:12)

Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. (Fil 4:6)

Szüntelen imádkozzatok. (1 Thess 5:17)