2024.05.06. hétfõ
Napnyugta: 20:03

Székesfehérvári gyülekezet története

1932-ben Sztodola Mária bibliamunkást azzal a feladattal küldték a városba, hogy tegye meg a gyülekezet megalakításához szükséges első lépéseket, munkája nyomán egy évvel később létrejött a fehérvári gyülekezet.

Ezekben az években gyakran költözött a gyülekezet, míg a háború után Fekete Vencel lelkész került a közösség élére, s 1947-ben sikerült megvásárolni a jelenlegi imaház épületét. Az itt kialakított istentiszteleti helyiség 1948 tavaszán lett felszentelve és átadva rendeltetésének. A fiatalok biblia-órákon vehettek részt, zenei, karvezetői ismereteket szerezhettek és hangszeres oktatásban is részesülhettek.

A háború utáni évtizedekben Árvai Henrik, Török Alajos, Erdődi József, Róth György, Pintye Endre, Párniczky József, Ócsai Sándor, Pintér Vencel, Mayor Zoltán és Pásztor Ottó lelkészek tevékenykedtek a gyülekezetben.

1989-ben Budapesten Mark Finley amerikai evangelizátor tartott előadássorozatot, ennek keretében a fehérvári gyülekezetben is tartott előadásokat. Ezeket további sorozatok követték, James Parham, Bob Pickle és Lowell Hargraves amerikai lelkészek, valamint a gyülekezet lelkészeinek sorozatait kísérhették figyelemmel az érdeklődők.

Az elmúlt húszonöt év során a gyülekezet lelkészi teendőit többen is ellátták, így Bihari Csaba, Simon László, Liebhardt László, Fekete István, Henter Barna, Mayor Zoltán valamint Szilvási-Csizmadia Andrea szolgált a közösségben, amelynek 2015 januárjától Egerváriné Kökényes Zsuzsa a vezető lelkésze.

A közösség az élet minden területén szolgálni kívánja a városban és környékén élőket. Ennek jegyében több egészségügyi előadássorozatot szerveztek a tagok, stressz-oldó, dohányzásról leszoktató tanfolyamokat, életmód klubokat, főzőtanfolyamokat, New Start programsorozatot, valamint Egészség Expót. A kultúra jegyében hívott vendégeket a gyülekezet a Keresztény Művészeti Estekre, amelyek keretében művészekkel, írókkal, előadókkal találkozhattak az érdeklődők. A fiatalok a helyi szolgálatokon kívül aktív részesei a különféle ifjúsági programoknak, táboroknak, a gyermekek számára pedig több nyári napközis tábort szervezett a gyülekezet, amelyeken sok vendéggyermek is részt vett.

Éveken át aktívan támogatta a gyülekezet a város rászorulóit az ADRA keretén belül ruhához, élelemhez, bútorokhoz, és természetesen lelki támaszhoz juttatva őket.

A közösség épületének állapota az elmúlt évtizedekben jelentősen romlott, a 2007-ben kezdődött felújítási munkák révén részletekben az egész épület megújult.

A gyülekezet célja természetesen továbbra is az, hogy a külső megújulással párhuzamosan a lelki megújulás legyen a legfontosabb, a lelkek mentése abban a városban, ahol közel kilencven éve indult el Isten üzenetének közvetítése.