2024.05.06. hétfõ
Napnyugta: 20:03

Kórus

Felnőtt kóruspróbák:

A főként felnőttekből álló vegyeskar háromhetente szombat délután tartja próbáit.

A köztes hetekben a tagok kérhetnek szombaton szólampróbát, de aki teheti, otthon készül fel.

Kórusvezető: Potempski Dániel

Helyettesek: Koháriné Pásztor Beáta / Makkor Norbertné

Gyermek kóruspróbák:

Péntek esténként 18.00-től 18.45-ig tartanak.

Kórusvezetők:

Mudris Anett:

1984. január 9-én születtem. Az általános iskolát Iszkaszentgyörgyön jártam, ahol Kissné Szonn Ibolya kiváló énektanárnő felkarolt, tanított, versenyeken szerepeltetett. Zenei elkötelezettségemet neki köszönhetem, ami tovább vitt zenei gimnáziumba (Kodály Zoltán Gimnázium), ahol a kóruséneklés, a többszólamúság csodáival ismerkedhettem meg közelebbről, majd a szombathelyi Főiskola ének szakára, ahol már magam is tanultam, miként kell vezetni egy kórust. Az éneket 5,6,7,8. osztályokban tanítom, vezetem a dinnyési Iglice Népdalkört, ahol folyamatosan fellépésekre készülünk, de időm legnagyobb részét mégis két együttes tölti ki, melyeknek énekesnője vagyok.


Potempski Dániel, e-mail.: 

Dániel az általános tanulmányai mellett a Tóth Aladár Zeneiskolába járt, ahol zongorát tanult, fagottozott és az ütős hangszerekbe kóstolt bele. Később Győrben a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzés szakán végzett. Tanára Reményi Attila volt. Jelenleg programozóként dolgozik.